A hétköznapok meséje, a mesék hétköznapja
Magyar Napló Kiadó, 2008
Turai Júlia

A keresztanya egy 2006-ban meghirdetett regénypályázat első díjasa. A feladat egy olyan regény megírása volt, amely a rendszerváltást és az utána következő évek változásait mutatja be személyes sorsokon keresztül. Kiss Judit Ágnes műve persze regényként is megállja a helyét, de különálló novellák gyűjteményeként is olvasható, mely novellákat összekötik a közös szereplők, a közös helyszínek és az elbeszélő (Szomor Veron) személye, de mégsincsenek kizárólagosan egymásra utalva, önmagukban is megállnak.

Szomor Veron egy egyszerű falusi néni, aki -mint általában a falusi nénik- tele van történetekkel. Zsanócon született 1920-ban, itt is él 86 éve, és ez alatt az idő alatt végigkövette a település és a helyiek sorsának alakulását. És aztán, ki tudja, miért, de 2006. december 23-án leül mesélni. Ezekből a mesékből áll össze a regény.

Magyar Napló Kiadó, 2008
A történetek során végig ott lebeg az a fel nem tett és meg nem válaszolt kérdés, hogy kihez beszél Szomor Veron? Ki az a figyelmes, türelmes hallgató, aki minden történetet közbeszólás nélkül végighallgat, a beszélő minden elkalandozását, ki-kinek-a-kije magyarázatát pontosan követi? Egyúttal ezeken a monológokon átdereng Szomor Veron magánya is, mert óhatatlanul fölmerül az előző kérdés párja is, hogy mi van, ha nem is hallgatja őt senki? Ha senkit nem érdekelnek egy egyszerű öregasszony emlékei? Ezek a kérdések egyre fontosabbak lesznek az olvasónak, mert bár mesélőnk magáról nemigen beszél, mégis egyre közelebb kerül hozzánk, ahogy a világhoz és a többiekhez való viszonyán keresztül lassan és finoman kirajzolódik az egyénisége. Egyesül benne a gyerekek naivitása és az öregek emlékhalmaza. (Bár úgy vélem, az egyszerűség ábrázolását kicsit túlzásba viszi a szerző azzal, hogy gyakorlatilag nincs olyan külföldi név, szó, amit Veron helyesen tudna kimondani.) A nyelv, amin megszólal, ugyan leképezi a vidékies, öreges nyelvhasználatot, mégsem próbálja imitálni, erőltetni a tájszólást, hanem sokkal finomabb eszközökkel: stílusban, szóhasználatban, mondatépítkezésben teszi hitelessé a kimondó és a kimondott között a kapcsolatot ("még a nyáron felment direkt Pestre", "pedig a rospicot volt független", "amikor már táncoskodásra fordult a szó").

Bár a könyvnek nem elsődleges célja a nevettetés, mégsem mentes teljesen a finom humortól. A bolond Csermákné című fejezet például kifejezetten mulatságos, igaz, egyfajta spontán, kicsit naiv komikum jellemzi. Szomor Veron nem viccként meséli a történetet, az olvasó is félig szánakozva, félig szórakozva olvas az asszonyról, akinek meggyőződése, hogy a férje robot. Az elbeszélő maga nem gondolja humorosnak ezt a történetet, inkább sajnálja Csermáknét. Inkább tragikusnak tartja a dolgot, egyfelől azért, mert van egy bolond a családban, másfelől azért, mert az szomorú, ha valaki nem tud mit kezdeni a boldogságával. Tragikus az a felfogás is, hogy nincsen jó férj, csak tökéletes robot. De nekünk, olvasóknak inkább tragikomikus a történet, mert túl abszurd. Tragikus akkor lenne, ha Csermákné csupán csak boldogtalan volna a túl jó férje mellett, mert egyszerűen nem tudna mit kezdeni a jóságával. De azáltal, hogy előáll ezzel az igencsak érdekes ötlettel, hogy aki ilyen jó, az csakis robot lehet, és semmi más, ettől lesz inkább tragikomikus, mert nem a hétköznapokban keresi a férje és a közte lévő ellentét miértjét, hanem egy scifi világban. Nem reflektál magára, nem reflektál a világra, hanem egy saját mesevilágban próbál választ találni a kérdésére.

És ahogy a humor finoman át- meg átszövi a történetet, olyan finoman és természetesen bukkannak fel, majd tűnnek el a mesei, misztikus szálak is, tökéletesen beépülve az amúgy hétköznapi emberek hétköznapi történeteibe. Más helyeken viszont a szerző hirtelen lerántja a történetet a költői magaslatokról és kifejezetten prózaivá teszi. Például a Tiltott szerelmesek című fejezet nem titkoltan egy Rómeó és Júlia parafrázis, ám a történet vége itt egyszerűen leül, sokkal kevésbé drámai, sokkal kevésbé romantikus, mint Shakespeare-nél.

Valamifajta kettős irónia játszik a regény egészében: egyfelől annak enyhe kigúnyolása, hogy kis emberek nagy dolgokként élnek meg kis történeteket, másfelől annak tényszerű állítása, hogy a hétköznapok is rengeteg drámát, mesét, költészetet hordoznak, még akkor is, ha csak a megélésük vagy elmesélésük emeli el őket a valóságtól.

Végül is, ha három szóval kellene jellemeznem a művet, akkor nem mondanám rá azt, hogy fergeteges, világrengető, korszakalkotó. De azt viszont mondanám, hogy igényes, érdekes, kellemes.

 

Zsanóc hétköznapi meséi
Erőteljes novellafüzér szépen kimunkált mondatokkal

Magyar Nemzet Online, 2008. július 9.
Pósa Zoltán

A regénnyé összeállt novellafüzér irodalmi ősmintái, Chaucher Canterbury mesék című elbeszéléscsokra, Boccaccio Dekameronja megadják a két archetípust, előbbi egy helység vagy régió arculatát sugározza, utóbbiban a közös téma, nevezetesen az erotika teremt egységet. Kiss Judit Ágnes A keresztanya – Szomor Veron történetének középpontjában egy Zsanóc néven emlegetett falu áll, amelynek hétköznapi meséi végigkísérik a sikeresnek látszó, Kádár-korban elkezdődött, s mind a mai napig tartó magyarországi falurombolás különféle stációit. Ha csak erről szólna az epizódregény vagy novellafüzér, nem volna több szociografikus esszénél, amelyhez hasonló művek szép számmal keletkeztek a huszadik századi magyar irodalomban. Kiss Judit Ágnesnek, akit korábban költőnek ismertünk, sikerült élettel, ízekkel és színekkel megtöltenie kötetét, amelynek elemi hatását ab ovo felfokozza, hogy az elbeszélések önállóan is megállják a helyüket. A kiváló novellák ereje megsokszorozódik attól, hogy együtt regényélményt nyújtanak, a történetek teljes képet adnak egy hazai tájegység, s a peremlét jellemzőiről hazánk újabb kori történelmében.
Akár létezik, akár nem az „adatközlő”, az ízesen, hatásosan mesélő szép, méltóságteljes idős parasztasszony, Szomor Veron hiteles. Úgy szólal meg, ahogy Vojtina ars poeticájában Arany János megfogalmazta a költői igazság lényegét: „Költő hazudj, csak rajt’ ne fogjanak.”
Mintha a szomszédunkban játszódna a Tiltott szerelmesek története, hitelesítvén Shakespeare Rómeó és Júlia meséjének halhatatlanságát, az alaptörténet újra és újra felbukkan a világirodalomban. Többek között Gottfried Keller, a XIX. századi Svájc nagy mesélője is megírta a Rómeó és Júlia történet falun játszódó variánsát. A huszadik századvégi falusi Rómeó szülei a kommunizmus rokonszenves üldözöttjei, a zsanóci Júlia felmenői ellenszenves kommunisták, ám a két fiatal szemszögéből ez már-már lényegtelen: az öregek ellenségeskedése elmérgeli egy tiszta szerelem teljes kibontakozásának esélyeit is. Szomor Veron, akinek szegről végről szinte mindenki rokona, vagy legalábbis komája a kis, világvégi magyar faluban, minden lehetséges tragikus vagy szomorkásan víg történetet elmond, ami emberrel valaha is előfordulhat. Megfogant átkokról, kommunistából lett lelketlen újkapitalistáról, szerelmi bánatában, lelkifurdalásától világgá bujdokolt szerzetesről, hívőkről és szektásokról, csodatévőkről, elbukókról, megtérőkről és a bűnben megátalkodottakról.
Minél több mesét hallunk Veron nénitől, annál kíváncsibbá válunk az ő magándrámájára is. Az írónő a novellafolyam betetőzéseként megismerteti velünk a narrátor doni frontot megjárt, tisztességben meghalt urát, s végül, a történetek érzelmi tetőpontjaként Szomor Veron vétlen vétkét, amelyet Isten már régen megbocsátott neki (hiszen valójában nincs is miért megbocsátania), de őt még mindig furdalja a lelkiismeret.
A 1973-ban született írónő erőteljes novellafüzérével valamit nagyon telibe talált. E regénnyel megnyerte tavaly a Magyar Napló- regénypályázat első díját. Műve kis késéssel, de annál kellemesebb meglepetést okozva kerül az olvasó kezébe. Ízlelgetjük szépen kimunkált mondatait, sírunk és nevetünk, ahogy kell. Író született a szemünk előtt.

 

A vasszűz - Kiss Judit Ágnes: A keresztanya. Szomor Veron történetei (könyv)

Narancs XX. évf. 29. szám - 2008-07-17
Sántha József

"Isten azáltal volt képes a teremtésre, hogy elrejtőzött. Másképp semmi sem volna, csupán ő maga" - írja Simone Weil. Ilyen örökös rejtőzésben él a költő is. Ha a saját problémái mozdítják, úgy látszik, mintha ő lenne, holott csak a színpadra küldött mása dolgozik a fénynyel telítődött térben. Ha azonban egészen idegen anyag mozdul benne, ez a vélt hasonlóság elenyészik. De ilyenkor is felelősséggel tartozik minden külső dologért, amit ő cipelt a színpadra.
Kiss Judit Ágnes a kiadó pályázatának nyerteseként megjelent művében elhagyja eddigi költői világának kimondottan urbánus, finoman nőies (gyakran erotikus) közegét, és egy egyszerű falusi asszony hangján szólal meg. A Zsanócon élő Szomor Veron a kisközség családjain keresztül mutatja be szülőföldjének rendszerváltozás utáni történéseit. Inkább laza novellafüzérnek mondhatnánk, hiszen önmagukban is megálló, már-már mesébe mártott történetek képezik a regény epikus anyagát; ami közös bennük, az elbeszélő hangja és a cselekmény helyszíne.
Hogy pontosabban érzékeltessük a mű problémáit, legjobb felidézni a regény első három oldalát. Ebben az áll, hogy az idős asszony most már szívesen új házat építene (nyolcvanhat éves és egyedül él!), de gyermekei rábeszélik, adja el inkább hollandoknak, akiket kimosott a tenger (!), és ezért akarnak itt megtelepedni, de a vevők az öreg házért annyi pénzt kínálnak, hogy - az elbeszélő szerint - ezt "becsületes úton nem szerezhették", ezért (!) eláll szándékától, és most már az is eszébe jut, hogy szülei, férje is itt éltek-haltak, ő is itt szeretné tölteni a még hátralévőt. Az olvasó zavarát tovább növeli, hogy ebben a faluban majdnem egy teljes Romeó és Júlia dráma is lejátszódott a minap. Van szó továbbiakban egy becsapott, kurvának eladott cigánylányról, csodatevő öregemberről, aki gyógyít és lelkeket ment meg, elesetteket istápol, egyszeri látásra Hollandiába cipelt "fodbalzseni" kisfiúról és még egy szoboravatásról is.
Ez utóbbi - amit az unióba való belépés alkalmával állított a polgármester, és a falu egyszerűen csak vasszűznek gúnyolja a kilógó mellű, lobogó ruhájú, egyik kezében fáklyát, másik kezében magyar trikolórt feje fölé emelő alakot - egyben az egész regény művészi megformálásának jelképe is lehetne. Mindenki adott valami jó tanácsot a szobrászművésznek, aki nem ellenkedett a falusiakkal, és tételesen odabigygyesztett minden egyes javaslatot a bronzfigurára. Az az érzésünk a kötet olvasása közben, hogy az író is a rendszerváltás állatorvosi lovát szobrozta meg a regényében. Mert az előbb említett témákon túl van itt még régi "komonista" téeszelnökből lett polgármester, aki a falu közmunkásait a saját gyümölcsösében dolgoztatja, másik polgármester, aki annyira független, hogy csak a saját javát tekinti mindig, az apját félholtra verő hajdani ávóst ápoló Szidónia nővér, Juciba szerelmesedett, Olaszhonba csábított csodaatya (ez némileg új tematika), méhszorgalmú szakmunkás, akit gépnek gondol a bolond felesége, és késsel próbálja ellenőrizni a nyakában futó vezetékeket, meleg olasz, akit egyszerűen csak "farturkálónak" becéz a néne. A boldogtalan, szerelmes atya olyan erotikus dallamot hegedül bele Zsanóc éji csendjébe, hogy aki mellett nem fekszik az ágyban senki, az is önmagához nyúl. És persze említsük még, hogy a zsanóci Montague-k és Capuletek az SZDSZ-Fidesz színeiben különböznek össze.
Sajnos nem ez a tematikai kiszámíthatóság és eredetieskedő sokszínűség a kötet legnagyobb hibája. A költőként nagyon is míves és helyenként megrázóan nyitott, mai problémákra érzékeny, fájólelkű Kiss Judit Ágnes itt hamis hangon szólal meg. A lendületes, öregasszonyos fecsegésben egyenesen a primitívebb kabaréjelenetek nyelvezetéből kölcsönöz, amikor sorra-rendre ilyen kifejezésekkel ékíti Veron néni tájszólását: komonista, fodbal, progromok, visszapirazitáltak, interneccen, gyöttment, flancos házak stb. Ilyet, hogy "direkt Pestről jött" valaki, nem mond egy nyolcvanhat éves falusi idős asszony.
Ezen kívül is számtalan ellentmondást és tárgyi tévedést lehetne még felsorolni. Öten voltak leánytestvérek egy ágyban (három is sok, hogy is gondolhatja!). Említettük már, Veron néni azért nem adja el a házát a hollandoknak, mert túl sok pénzt kínálnak érte. Ezek szerint a falu magyarja hülye is, nem csak a tájszólását felejtette el. Veron nem hallotta még a maffia szót, Maff fiaként értelmezi, az olajszőkítés hallatán pedig berobog a pizzériába, és ellenőrzi az olaj színét a serpenyőben. A faluban 1945 előtt Horthy Miklós szobra állt, a volt kormányzóról sok rosszat el lehet mondani, de hogy még életében szobrokat állíttatott volna magának faluhelyen, ez egyszerűen nem igaz. A helikopter okozta légörvényben földig hajlik a kukorica. (Merev, csöves szára miatt nem hajlik, hanem törik, esetleg kiszakad a földből.) Az egyik "gyöttment", aki a faluba költözik, Kádárral ült együtt, aztán a nyolcvanas években becsönget hozzá, és azt mondja neki: "Janikám, ezt elbasztátok." A szerelmes fiatalok jól megkomponáltan a pacsirta hangjára rebbennek szét hajnalban, ezek szerint az elbeszélő kevéske műveltségéhez hozzátartozik Shakespeare műveinek ismerete is...
Mindezt fájó szívvel írja a kritikus, mert helyenként itt is érezni, hogy Kiss Judit Ágnes tehetséges költő. Vannak a kötetnek szép pillanatai, és félig-meddig hiteles figurái. Tele megkapó révülettel a Konrád atya fejezet, nem véletlen, hogy ez a balladásan szomorú, lírával átszőtt szerelem a kötet legjobb írása. Megrázó A bolond Csermákné konok-őrült felesége is, mindez azonban inkább csak azt a meggyőződésünket erősíti, hogy az író szándéka nem az volt, hogy képtelenül túlrajzolt vonásokkal ábrázolja a mai magyar falut, hanem lelkéből fakadóan valami emberit, természeteset és egyszerűt keresett ebben a világban. Úgy érezzük azonban, számára idegen vagy alig értett világba csöppent.